Eliza Beth: Levél
(Liszt pályázatra íródott)

        Drága barátom, Béla!

        Először is a hogyléted után érdeklődöm, mert rég nem jelentkeztél nálam. Biztosan megint egy újabb remekműveden dolgozol, ilyenkor megszűnik számodra minden a regényeden kívül, ezt már tapasztaltam. S mivel tudom, (majdnem olyan) remek stílusban írsz, (mint én,J) ráadásul velem ellentétben élsz-halsz Liszt Ferencért, felhívom figyelmedet egy pályázatra. Direkt neked találták ki.
        Sokéves barátságunk következményeként pontosan tudod, hogy én nem szeretem Lisztet. Élemedett korom ellenére, ennyi megélt év sem volt elég, hogy megszeressem. Már nem emlékszem, de nyilván a hajdani iskolai énekórák hatása, nem kedveltem meg ezt a fajta zenét. Eleve előítélettel voltam? Lehet. Én az énekelhető, dallamos muzsikát szeretem, de azt nagyon. Mennyivel könnyebb lenne a Varázsfuvoláról írni – az a kedvencem, nemhiába csábítottalak el annak idején egy előadásra –, de Mozartnak volt képe meghalni Liszt születése előtt, így nem tudom őket összekapcsolni, s kicsit mellébeszélve csalni a megadott témában. Hej, pedig ha ráhúz még harminc évet, akkor sem lett volna túl öreg, épp csak a mai nyugdíjkorhatárt érte volna el, és láthatta, hallhatta volna a kis Ferkót berobbanni a zenetörténelembe.
        Azért, hogy legyen egy komoly vetélytársad is a pályázaton, rákerestem a neten Liszt Ferenc műveire, hátha küld nekem egy biztató, túlvilági múzsacsókot. Eleddig csak annyit tudtam, van a Szerelmi álmok, de biztos voltam benne, nem ismerném fel, ha hallanám. Irány a kincsesbánya, a YouTube! És lőn csoda: a Szerelmi álmokat ismerem. Igaz, nem tudtam volna beazonosítani, de hallottam már. Eleget fütyörészted a fülembe, galádul. Emlékszem, kérdeztem, mi ez, de te csak nevettél, és elterelted a szót. Most értettem meg, miért, te zsivány!
        Nézzünk egy másikat! – melegedtem bele a kutakodásba. A Magyar rapszódiát alapból összekevertem Brahms Magyar táncaival. Megörültem, hiszen ezt szeretem! Amikor megszólalt a 2. Rapszódia, akkor ugrott be, hogy ez bizony más, és bizony ezt is ismerem. Csak nem tudtam, hogy Liszt. Szégyen, milyen műveletlen vagyok! El is bujdostam azon nyomban a lista aljára.
        Grand Galop Chromatique – Hogy lehet ezt megtanulni fejből, kottának nyoma sincs a szőke hölgyemény előtt, igaz, én azt sem venném észre, ha hibázna. Netán nincs is kottája, és rögtönzés az egész Liszt Ferenc neve alatt? Ugyan ki hallaná meg, ha egy-két hangot melléüt? Ott az a rengeteg billentyű, hogy a csodába találja el éppen azt, amelyiket kell, olyan szédületes tempóban? Gondolom, már a vérében vannak a mozdulatok, álmából felriasztva sem hibázná el, pontosan megvan, mikor, merre, mennyit. De mi van, ha egy centivel odébb rakják a széket?
        Megnéztem néhány művészt, főleg a csinosabbját, meghallgattam néhány rapszódiát, közben nagy igazságra döbbentem rá. Barátom! Ha valaki Lisztet akar játszani, megszállottnak kell lennie! Ezt bizonyítja az egyik előadó mozdulata, mely ahhoz hasonlított, mint amikor a konnektorba nyúl valaki, rázza az áram, és képtelen elengedni a billentyűket. A következő hangok pedig oly finomak, lágyak, hogy szinte nem is érinti a zongorát, a kezét mint lassított felvételen, úgy kapja el.
        Elismerem, zseniális tudás kell Liszt műveit játszani, zseni lehetett ő maga is, hogy ilyeneket alkotott. Bejárta Európát, neves tanárai voltak, mégis mindvégig büszkén vallotta magyarságát – németül, franciául, zenéül. Mert magyarul csak a szíve beszélt.
        Kedvet kaptam kicsit nyomozni utána. Azt tudtad, hogy buktak rá a nők? Grófnő, hercegnő hagyta el a férjét miatta! Apám! Micsoda férfi lehetett! Szívesen visszamennék az időben, megnézni, valóban olyan lovagias volt-e, ahogy állítják. Jössz velem? Kifürkésszük a titkait, aztán visszatérve átnyergelünk a PC-klaviatúráról a zongorabillentyűre. Habár így ötven felett már kevésbé fárasztó a számítógép billentyűzete, és a hercegnők is kihaltak. Inkább meghallgatom megint a La Campanellát – mert újabb ismerős dallamot fedeztem fel a listán –, aztán megpróbálok összedobni valami használható novellát a Liszt-pályázatra.
        Sok sikert kívánok neked is, kedves barátom, Béla! Mivel csak egyetlen művel szándékozom pályázni, a második helyezést meghagyom neked!
        A következő találkozásunkig baráti kézfogásom küldöm, meg egy kiadós hátba veregetést! Marikát csókolom, a gyerekeknek hamarosan viszem a beígért mese CD-t.

Erik