Március volt. Szép, napos idővel kopogott a tavasz az ajtókon. A kertekben kinyíltak az első virágok, az emberek megkönnyebbülten vettek vékonyabb kabátot magukra. Lili, a kis tündértanuló is vígan repkedett, boldogságát aranypettyes szárnyainak ragyogása is tükrözte. Hirtelen furcsa, a hangulatával tökéletesen ellentétes hangokat hallott valahonnan a közelből.
              - Jaj, jaj, mi lesz velem? Happpppppppcccci!
              - Hát te meg ki vagy? - kérdezte, amikor meglátta a siránkozót.
              - Én? Haaaaaaaaaaaaaaapciiiiiiiiii! Én vagyok a húúúúúúúúúúúúúúúpppciiiiiiii! …a húsvéti nyúl - felelte vacogva a kérdezett. Hosszú fülei bánatosan lekonyultak, szemei bedagadtak, orra megduzzadt. Hangja tompa volt a náthától.
              - Szép bundád van. Hogy fázhatsz benne?
              - Ajaj! Lázas vagyok, engem is elért az influenza. Mi lesz most? Jajajj…
              - Ágyba bújsz és meggyógyulsz, mint más - vigasztalta Lili.
              - Nem lehe-het, nem lehet… - dideregte a nyúl. - Várnak rám… Itt a hú-húsvét, és nekem ni-hincs erőm megfesteni a to-tojásokat. Pedig a gyerekek nagyon várják. És so-hokan vannak, na-hagyon sokan… én meg e-hegyedül… haaaaaaaa-haaaaaaaapci!
              - A társaid miért nem segítenek neked?
              - Mert én vagyok a húúúúúúsvéti nyuhúúúúúúúl! - koccantak össze a fogai. - Húsvéti nyúl csak egy van. Én! - húzta ki magát egy pillanatra büszkén. Azonnal elkapta a köhögési roham.
              - De te beteg vagy. Akkor most elmarad a húsvét?
              - Nem, az nem lehet! Nem szabad! Van még két napom, és már csak pármillió tojásom, amit meg kellene festenem, szép hímesre, ha nem remegne a mancsom. De remeg!
              Lili gondolkodóba esett. Hogy segíthetne a nyuszinak? Gyógyítani sajnos még nem tud, ő még nagyon az elején tart a varázslat-leckéknek. A gyógyítást a felsőbb osztályokban tanítják. Addig még évek telnek el… Mit tehetne, most és itt?
              A nyuszi közben elszundított. Feje a mellső mancsaira bukott, melyből már kihullt az ecset. Bal füle belelógott a festékes tálkába. Lili megfogott egy tojást, de nem tudta megemelni. Majdnem akkora volt, mint ő maga, hogy is bírhatta volna el?
              - Hát ez nem fog menni - dünnyögte. - Nézzük másképp!
              Elővette apró varázspálcáját, és megsuhintotta. Az elhullott ecset felemelkedett a földről. Megmártózott a piros festékben, és rávetette magát a tojásra. Kente-mázolta, de nem lett szép, még Lili avatatlan szeme is látta. Némi gondolkodás után módosította a varázsszavakat.
              A kosárban megmozdultak a tojások. Először csak egy hajszálvékony repedés látszott, majd beszakadt a héjuk. Pelyhes, sárga kiscsibék dugták ki a fejecskéjüket, és csipogtak éhesen. Az ecset azon nyomban lecsapott rájuk, vérpiros csíkokat húzva pelyheikre.
              A nyúl felrezzent. Tágra meredt szemmel bámulta a csíkos csibéket, a felettük szorgoskodó pamacsot. Megdörgölte a szemét. Hiába. Utána is ugyanazt látta.
              - Betegebb vagyok, mint gondoltam - suttogta letörten maga elé.
              - Csak Lili, a kis tündér próbál segíteni rajtad - vigasztalta egy ibolyaszál.
              - Nem jó, nem jó… - verdesett apró szárnyacskáival Lili. - Abrakadabra, csináld csak vissza! - suhintott.
              - Ha segíteni akarsz, gyógyíts meg gyorsan! - kérte a tündért a nyuszi.
              - Sajnos én azt még nem tanultam - kesergett Lili.
              - Akkor minden hiába… - A nyuszi újra elszunnyadt. Álmában tojásokat festett, pirosat, sárgát, kéket, néhány zöldet is… és virágosat, pillangósat, napsugarasat…
              - Nem tudnál segítséget hívni? - kérdezte az ibolya Lilit.
              - Csak este… talán… a szüleim dolgoznak, végzik tündérmunkájukat, ahol épp szükség van rájuk. És mindig szükség van rájuk. Nem tudom, mikor érnek rá…
              - Akkor nekünk kell megoldanunk - mondta határozottan egy fűszál. - Lili! Meg tudod tenni, hogy a tojás állva maradjon? Persze, nem úgy, hogy betöröd az alját…
              Lili nekiveselkedett nehéz feladatának. Az első tojást felállította, de nem sikerült megtartania és eldőlt. A festékes fűszál ferde csíkot húzott rá. Eltüntette onnan, majd újra próbálkozott. Ezúttal sikerrel járt. Sőt! Megperdítette a tengelye körül, így nem kellett a fűszálnak hajladoznia. Az ibolya beledugta szirmait a kék festékbe, majd odanyomta fejét a tojáshoz. Azonnal ott maradt a lenyomata. Példáját követte egy levélke is. Egy apró hangya a fehér festékbe taposott, majd végigszaladt a tojáshéjon, kedves pettyeket hagyva maga után. A napsugár megcsókolta a tojás tetejét, neki ajándékozva aranyszínét. Egy arrajáró pillangó szárnyainak csillámporával hintette be a művet.
              - Nem is rossz! - dicsérte meg segítőit Lili, a kis tündértanuló.
              - De nem ám! - kacagott az ibolya. - Csináljunk még! Mókának is jó.
És hozzáláttak. Egyre jobban belejöttek, szempillantás alatt készen lett egy-egy gyönyörű hímes tojás. A körülöttük lengedező fűszálak is összefogtak a szomszéd virágokkal, százszámra, ezerszámra gyártották a húsvéti meglepetéseket. A nyuszi eközben békésen szundikált mellettük, remélték, gyógyító álmot alszik.
              - Lili! Hol vagy, kislányom? - Leheletkönnyű szárnysuhogás hallatszott. - Hát ti meg miben mesterkedtek? - csodálkozott Lili édesanyja. Tündérleánykája tetőtől talpig festékes volt.
              - Segítettünk a húsvéti nyuszinak tojást festeni - lelkendezett Lili. - Tudod, megbetegedett, és… Jaj, mami, beteg a húsvéti nyúl! - jutott eszébe, hogy segítséget kérjen. - Meg tudnád gyógyítani? Én ezt még nem tudom… De nagy feladat előtt áll, és neki most igazán egészségesnek kell lennie! Szét kell osztania ezt a rengeteg hímes tojást…
              - Ezt mind ti csináltátok? - hüledezett Marica, az anyukája. - Ez hatalmas munka volt! És biztos vagyok benne, hogy óriási segítség a nyuszinak. Biztos hálás lesz érte.
              - Meg tudod gyógyítani őt, Marica? - kérdezte az ibolyaszál is.
              - Meglátjuk - mosolygott a tündér. Egy suhintás mellett elröppent néhány varázsige. A nyuszi kinyitotta a szemeit. Majd rögtön be is csukta. Esküdni mert volna, hogy nyitott szemmel is az álmát látja folytatódni. Amerre nézett, körös-körül hímes tojások hevertek a fűben. Ha jól látta. Jól látta? Egyik szemét résnyire nyitotta és kisandított. Bizony, jól látta. Tojások mindenütt. És milyen szépek!
              - Ezt mind ti festettétek? - kérdezte Lilitől.
              - Igen - felelte a kis tündér. - Az ibolya, a gólyahír, a többi virág, a fűszálak, a pillangó, a hangya és a napsugár. Mindannyian segítettek, hogy kész legyél időben. Jobban érzed magad?
              A húsvéti nyúl kinyújtóztatta tagjait. Megköszörülte a torkát, megtapogatta az orrát. Úgy tapasztalta, hogy nincs már semmi baja. Nem fáj a feje, sem a torka. Nem könnyezik a szeme, és nem folyik az orra. Erősnek érezte magát. Igen, meggyógyult!
              - Remekül! - felelte a kérdésre. - Azt a néhány megmaradt tojást már magam is képes leszek megfesteni. Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket, a gyerekek nevében is!
              Neki is látott azon nyomban, és időben szét tudta osztani a gyerekek között. Bizony, bizony, a húsvétnak nem szabad elmaradnia semmiképpen!